Civil szervezetek

Település:
Baranya megye, Kozármisleny


KOZÁMISLENYI NYUGDÍJASOK EGYMÁSÉRT EGYESÜLET


A község időskorú lakossága 1995-ben határozta el, hogy közösséggé formálódik. A kezdő létszám 30 fő volt. 1999-ben egyesületté alakult Kozármislenyi Nyugdíjasok Egymásért Egyesület néven. Immáron már 21 éve. A mai napon méltón ünnepelt nem csak az egyesület hanem a város vezetősége, lakossága a hozzátartozok és a fellépő művészek. *** Szösszenet Schrämpf Mária tollából: " Mert ismét szembejött velem valami, amit tényleg csak akkor veszünk észre, amikor kiböki a szemünket. Szóval ma Kozármislenyben a szépkorúak rendezvényére voltam hivatalos, énekelni. Összeállítottam egy vegyes kis műsort, musical-operett-kuplé-örökzöldek, hogy mindenkinek kedvére tessek....A rendezvény első felében a kórusuk énekelt, Magyar-honnal kapcsolatos dalokat, és versek is elhangzottak. Majd megnyitottam, később zártam a kabaré-varietét, és volt ott közben Hacsek és Sajó, Fogj egy sétapálcát, Bicska Maxi, és elnézést, de kintről sok mindent nem is hallottam, szóval ének-tánc-próza, nevetés. Gyönyörű, vörös rózsákat is kaptam, mint dizőz, amikor a lépcsőn lelejtettem, és mivel meglepetés volt, nem gyűjtöttem be őket, hanem elszaladtam előlük, így aztán négy fess úriember szaladt utánam a rózsákkal :) Szép kis este volt, és itt jön a lényeg. A mai rohanó világunkban nem sok időnk marad a kapcsolatainkat ápolni. Elmegyünk dolgozni, onnan szaladunk haza, bevásárolni, intézni a dolgainkat, és másnap újra kezdjük előröl, és a mókuskerék csak forog-forog és forog... És nem szövődnek új barátságok, vagy csak nagyon nehezen, és egyre csak emelkednek azok a bizonyos falak.... Nem szégyellem bevallani... kicsit irigykedtem, mondtam is a polgármester úrnak, akit mellém rendeltetett a sors ( és a szervező Gyöngyvér Tarcsay ) a vacsora idejére, merthogy arra is meghívást kaptam...Melengette a szívemet, hogy milyen kis összetartó társaság, hogy igenis, elővették és magukra öltötték a férfiak az öltönyt, az asszonyok a kosztümöket, a szép ruhát, és eljöttek. A fellépők is elegánsak voltak, jópofa összeállítással örvendeztették meg társaikat, szóval klassz kis munka folyik itt, bár ez szerintem nem munkaként jön le náluk. Most ünnepelték a 21. születésnapjukat, és ilyenfajta életkedvet, vagy örömet legutóbb több, mint harminc éve láttam..." #kozármislenytv

forrás : https://www.facebook.com/pg/kozarmislenytv/photos/?tab=album&album_id=390638001121588&ref=page_internal

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »